Diplomata lesz Ertsey Katalin
A volt LMP-s képviselőnő Prágában dolgozik majd.
Ertsey Katalin nyílt vitára hívta ki Pelczné Gáll Ildikót, aki szerint az ő életében már nem fog megoldódni a női politikusok alacsony számának problémája. Az LMP-s szerint a Fidesznél tudatos döntés eredménye, hogy a képviselőjelöltek 95 százaléka férfi, mert "az adott politikai közegben" a választók inkább a férfiakban bíznak.
Az LMP véleménye szerint eljárásrendileg problémás az a paksi erőmű bővítéséről szóló javaslat, amelynek megtárgyalását akár már hétfőn napirendre veheti az Országgyűlés.
Vélhetően nem lesz képviselőjelölt a jövő évi választáson Vágó Gábor, az LMP politikusa - derül ki a párt jelenlegi képviselőjének bejegyzéséből. A párt korábbi tagja, a szintén az LMP-frakcióban dolgozó Erstey Katalin is megerősítette, hogy nem indul a választáson.
Jelenleg a munkáltatónak csak a rugalmatlan részmunkaidőre vonatkozó kérést kell teljesítenie. Egy törvényjavaslat ezen változtatott volna, kimondva, hogy ha az anyák kérik, olyan munkaidő-beosztásban dolgozhassanak, ami mellett el tudják vinni a gyereküket bölcsődébe. A foglalkoztatási bizottságban azonban a kormánypárti képviselők leszavazták a javaslatot – írta két LMP-s politikus.
Mi garantálja, hogy a hazai vásárlók által annyira kedvelt, „magyar termékként”, „hazai specialitásként” reklámozott élelmiszerek egyben jó minőségűek is legyenek? Biztosítja-e a hungarikum védjegy, hogy a karcagi birkapörköltbe első osztályú őrölt paprika kerüljön? A kormány erre törekszik, ám közben közleményháborúban áll az őt bíráló civilekkel. A hazai gasztronómiát megemelő egyesület viszont a maga tanúsítványával volt képes felpörgetni a minőséget garantáló családi gazdaságokat.